Új Europrivacy tanúsítvány

Májusban, a nemzetközi Privacy Symposium keretében került átadásra az Europrivacy tanúsítvány az első data hosting szolgáltatást is nyújtó francia Centre d’accès sécurisé aux données (CASD) részére. A vizsgálat a CASD által biztosított, különböző - személyes adatokat is tartalmazó - adatbázisokhoz biztonságos környezetben, statisztikai és kutatási célokból történő hozzáférés módszertanára vonatkozott. Gratulálunk a CASD-nak, valamint a tanúsítást lefolytató TamCertnek, és az audit csapatot vezető kollégánknak dr. Temesi Zoltánnak.

Adatkezelési felülvizsgálat

Az információszabadságról szóló törvény előírja, hogy a törvényen alapuló adatkezelést annak megkezdésétől számítva három évente felül kell vizsgálni abból a szempontból, hogy az szükséges-e az adatkezelés céljának megvalósulásához (célhoz kötöttség).
Ez a felülvizsgálat azokra az adatkezelésekre vonatkozik, amelyeket kötelezően végez az adatkezelő, ilyen pl. a munkavállalók adatainak kezelése.
A felülvizsgálat körülményeit és eredményét minden esetben dokumentálni kell, a dokumentációt 10 évig meg kell őrizni és azt az adatvédelmi hatóság megkeresésére rendelkezésre kell bocsátani.

Mindez tehát az adatvédelemmel kapcsolatos dokumentumok és a mögöttük álló gyakorlat rendszeres (és 3 évente kötelező) felülvizsgálatát jelenti. Mivel az adatkezelési tevékenységek sűrűn változhatnak, ezért a kapcsolódó dokumentációk és az adatkezelési nyilvántartás folyamatos aktualizálása szükséges. Ez a folyamatos változás valamennyi – tehát nem csak a jogszabályon alapuló – adatkezelésre igaz, így érdemes valamennyi adatkezelés, jogalap, cél, megőrzési időtartam stb. rendszeres felülvizsgálata. (Ugyan a három évet az adatkezelés megkezdésétől kell számítani, de ha az adott személyes adat kezelését már pl. 7 éve végzi az adatkezelő, akkor már legalább két elvégzett felülvizsgálat dokumentációjával kell rendelkeznie.)

Az első Europrivacy GDPR tanúsítvány a biztosítási szektorban

Újabb mérföldkőhöz érkeztünk, amikor irodánk két partnere dr. Temesi Zoltán és dr. Czifra Péter közreműködésével lezárult az Allianz csoport négy tagjának a TAM CERT által lefolytatott Europrivacy GDPR auditja. Az eddigi legnagyobb, számos adatkezelési műveletre és több országra kiterjedő, nemzetközi Europrivacy GDPR audit eredményes lezárását követően február végén került sor a tanúsítványok átadására Münchenben. Gratulálunk az auditban részt vevőknek, a TAM CERT-nek és az Allianz csoportnak ezért a szép sikerért.